A valódi kérdés viszont az, hogy:
Mennyit (és főleg mit!) eszik egy Szentbernáthegyi kutya?
A válasz nagyon egyszerű.
Korának és méretének megfelelően adagolt teljesértékű eledelt. A finomságok – az eledel finomságán túl – a részletekben rejlenek.
Nagyon fontos, hogy nem támogat minket egyetlen tápgyártó vállalat sem, bár mindegyik szeretne a törzsvevői közt tudni, akkora mennyiséget etetünk a kiállítási szezonban – havonta. Hittel valljuk, hogy amit (amelynek összetevőit) mi magunk nem ennénk meg, azt jó eséllyel a kutyának sem kell adni. Ezt szem előtt tartva döntünk, váltunk vagy épp kitartunk a választott etetés mellett.
Kezdjük azzal, hogy a kutya, mint a szürke farkas közeli rokona – húsevő. Szóval húst eszik, amit ki kell egészíteni némi rosttal, zöldséggel és gyümölccsel is, de a bázis a hús, azaz az állati eredetű fehérje. Ugyanazokra a tápanyagokra van szükségük, mint nekünk, embereknek, fehérjékre, zsírokra, szénhidrátokra, ásványi anyagokra és vitaminokra, viszont, mivel a kétlábúak mindenevők, így ezek eloszlása, a négylábú barátaink étrendjében, jelentősen különbözik a miénktől.
Mai napság előállt néhány fura fazon, hogy az ő kutyája legyen vegán (!), de ezt a projektet hosszú távon egyikük sem tudta tartani és rendkívül egészségtelen a kutyának.
A kutya, mint faj, (nemdebár a farkas rokona) a ragadozók rendjébe tartozik. Bélrendszerük a húsevéshez alkalmazkodott, rövid és savas. A fogaik hegyesek, élesek és állkapcsuk függőleges mozgásával tökéletesen alkalmasak a nyers hús széttépésére. Vízszintesen rág például a kérődző szarvasmarha, aki azért forgatja oly sokáig a növényi táplálékot, hogy az a nyállal jól elkeveredjen és a benne lévő amiláz elkezdje bontani a keményítőket (szénhidrátokat). A ragadozók nyála nem tartalmaz amilázt, a hasnyálmirigyük termeli, így például a magas szénhidráttartalmú étrend (amint leginkább a növényevők és a mindenevők esznek) erősen megterheli a teljes bélrendszerüket.
No de térjünk vissza az elejére, fő táplálékforrásuk a hús (fehérje), amire a legnagyobb mennyiségben van szükségük. A fehérjék lehetnek állati és növényi eredetűek is, viszont a kutyák számára csak az állati eredetű fehérjék tartalmazzák a szükséges aminosavakat és számítanak teljes értékűnek (már megint visszaléptünk a húshoz és kiráz a hideg a vegán kutya ötletétől is). A növényi eredetű fehérjék magas keményítőtartalmúak és hosszabb bélrendszerre lenne szükség ahhoz, hogy feldolgozza a szervezetük, így csak a fele, maximum háromnegyede hasznosul. Ugyanakkor az állati fehérje csaknem teljes egészében, így aztán cseppet sem mindegy milyen húst adunk neki. Legjobban az izomhúst tudja feldolgozni, kevesebbet a belsőségekből (ezek viszont fontos vitaminokat tartalmaznak) és a legkevesebbet a halból, de ez utóbbi pedig tele van értékes, esszenciális zsírsavakkal (omega-3 és omega-6). A húsfogyasztással együtt zsírokra is szüksége van, (amelyek azon túl, hogy alapot adnak a zsírban oldódó vitaminoknak, a kutyánk szőre fényesebb, selymesebb tapintású és puhább lesz) ebeink elsődleges energiaforrásai.
A harmadik nagy csoport a szénhidrátok, amikre a kutyáknak egyáltalán nincs szükségük, viszont remek vitamin és ásványi anyag források. Sok kutyus nagyon szereti a zöldségeket, gyümölcsöket és gabonaféléket. Ezek a szénhidrátok okozzák a telítettségérzést a gyomrukban, így bátran ki lehet vele egészíteni a napi étkezést, csak nem szabad sokat adni belőle. Egy fél répa még egy kutyának se ártott meg, sőt a mi kutyáink rendszeresen elmennek vacsora után “idénygyümölcsöt” enni. Senki sem tanította erre őket, mégis csapatostul vonulnak az almafa alá és kérnek engem, hogy szedjek nekik, ha már nem érik el a fáról.
Fontos! Vannak kutyusok, akiknek allergiás reakciót vált ki egy-egy gabonaféle, így nekik természetesen ezeket kerülni kell.
Mit adjunk enni a kutyának?
Többféle lehetőség, irányzat létezik, elsőre nagyon nehéz megtalálni a jó megoldást, légy kitartó! Először legjobb, ha beszélsz a tenyésztővel, akitől vetted a kutyát – ne feledd a jó tenyésztő mindig segít neked és figyelemmel kíséri kiskutyái fejlődését! – valamint az állatorvosoddal. Rengeteg véleményt lehet olvasni az interneten, a közösségi oldalakon, de mielőtt elmélyednél az információk és a tévhitek tengerében, hallgasd meg őket. Utána már biztos lesznek ötleteid, és a tenyésztő is szokott adni egy kis kezdőcsomagot a kölyökhöz. Ha menhelyről fogadtál be kiskutyát, akkor biztos jó kapcsolatod alakult ki az állatmentők valamelyikével, hidd el, ők is rendkívül tapasztalt kutyások és nagyon ismerik a kis kedvencedet is. Az állatorvos ajtaja viszont mindenki előtt, szinte mindig (leginkább rendelési időben) nyitva áll. Merj kérdezni! Az állatorvos célja, hogy a gazdik háziállatai mind egészségesek és boldogok legyenek. Hívd fel, menj be a rendelőbe és kérj tanácsot, ha bizonytalan vagy valamiben, ne feledd, öt évig tanulta az állatorvoslás csínját-bínját és rajong az állatokért ő is.
Na de mit is adjunk MOST enni a kutyának, hiszen éhes!
Nyersetetés – (B.A.R.F és Prey irányzat)
Fő a természetesség! A húst nyersen adjuk, a Prey irányzat elvei szerint szőröstül-bőröstül-tollastul, míg a B.A.R.F. kicsit tisztább húsokkal és kiegészítőkkel dolgozik.
A B.A.R.F. etetés alapszabályai:
A fokozatosság elve: az étrendbe fokozatosan vezessük be a csontokat és a húsokat a csirkétől a marháig. A csirke a legkönnyebben emészthető, míg a marha kifejezetten “erős” hús. Három-négy napig adjuk ugyanazt a menüt a kutyának és figyeljük a székletét. Ha rendben van, sem nem fosik, mint a pelikán és nem is kínlódik, mert olyan kemény, akkor jöhet egy új húsfajta a repertoárba. Mindig csak egy elemet cseréljünk ki, így haladjunk az erősebb húsok felé.
A mennyiség elve: a napi mennyiséget a kutya testtömegének 2 – 4 %-a. Ez azt jelenti, ha a kutyánk épp 25 kiló, akkor kezdésként 500 gramm, azaz fél kiló eledelre van szüksége. Ha ő egy nagyon aktív, ereje teljében lévő vizsla, akivel naponta úszni-futni-hegyet mászni és agilityzni is járunk, akkor adjunk neki bátran 4%-ot, ami egy kilót jelent. Az összes mennyiség 60%-a csontos legyen, míg 40% tiszta hús, ami a példánknál maradva a fél kilóból 30 deka csontos (csirkenyak, láb, farhát, szárny) és 20 deka színhúst jelent (például csirkemell, combhús). Kell nekik egy kis belsőség is (a bevezető három hét után érdemes elkezdeni), ebből viszont nagyon kevés is elegendő. Ha teszünk hozzá egy csirkemájat, azzal meg is vagyunk. Tengeri halat is lehet nekik adni, ez az egyetlen természetes foszfor és a leggazdagabb Omega zsírsav forrás (ugyanakkor hazai édesvízi halainkat, közvetlenül a kifogás után semmiképp se adjuk a kutyának és olvassunk utána a vadhús etetés szabályainak is). Az igazi szuperhős pedig a tojás. Tele van A és B12 vitaminnal, vassal, szelénnel, egészséges zsírsavakkal. Kitűnő fehérjeforrás és nem utolsó sorban gyönyörű lesz a kutyabunda!
A kontroll elve: figyeljük a székletet! Ez ad nekünk visszajelzést arról, hogy jól számítottuk-e ki az arányokat és megfelelően tápláljuk-e kutyánkat. Ha híg a széklet, adjunk neki több csontos húst. Ha székrekedése van, akkor kapjon kevesebb csontost, több húst és egy kicsit több belsőséget.
A Prey hasonló a B.A.R.F etetéshez, de itt a ragadozó módszerű nyersetetésről van szó, ahol a menü sokszor egy egész állat.
Rengeteg B.A.R.F. csoport, weboldal, webshop létezik, ahol sokkal többet lehet erről olvasni és segít a döntésben, ha bizonytalanok vagyunk. A nyersetetés időigényes, figyelni kell az arányokra, a kutya korának és aktivitásának megfelelően összeállítani a mennyiséget (egyénre szabottan, hiszen a fiatal szuka és a kifejlett fedezőkan igényei teljesen mások még fajtán belül is). Figyelni kell a rostokra, kiegészítő zöldségekre, gyümölcsökre és táplálékkiegészítőkre. Hisszük, hogy a nyersetetés a legegészségesebb és leginkább természetközeli a kutyák számára.
Kitűnő etetési módszer, ha időt szánunk arra, hogy megtanuljuk és elegendő szabadidőnk van beszerezni, darabolni, összeállítani és fagyasztani kutyánk napi menüjét. A menüben segítségünkre lehetnek a webáruházak kész menüi, de hamar ráébredünk egyik sem szentbernáthegyire tervezett.
Egy kis ínyenc matek: Ryan 16 hónaposan 76 kiló volt. Testtömegének 2%-a (tehát a minimum) 1520 gramm eledel. Hédike versenysúlya kb. 60 kiló, az ő fejadagja 1200 gramm. Mekkora ez a mennyiség? Körülbelül, mint egy nyers grillcsirke. Érdemes szétbontani és lemérni mennyi belőle a színhús (a melle meg a combja) és mennyi a csontos hús.
Mi lemértünk egy grillcsirkét és több csontos csirkecombot – az arányok kedvéért. A full grillcsirke – 1865 gramm, azaz kicsit több, mint 1,8 kiló. Ebből a két combja – összesen 558 gramm, míg a színtiszta melle húsa 644 gramm. A csirkecombból a tiszta hús, a mért tömeg kétharmada (cca 390 gramm), azaz az összes színhús 1036 gramm, mintegy 55%-a grillcsirkének. 55% hús – 45% csontos hús, belsőségek nélkül.
Egy csirkemáj kb 70-72 gramm, amit a hús mennyiségéhez adagolunk.
Kezdetben, vagy ha elbizonytalanodsz, mérj! Előbb-utóbb rááll a szemed és tudni fogod a helyes adagot. Két mellcsont plusz két nagyobb csirke felsőcomb lehet egy reggeli vagy egy vacsora. Ha kisebb a comb – tegyél hozzá húst. Ha nagyobb, nyess le belőle egy darabot és tedd egy másik csomagba. Ne szedd le a bőrt és a zsírosabb részeket – emlékezz, ez az elsődleges energiaforrásuk!
Bátran szedd szét a húsokat – az ízületeknél könnyebb vágni, mint a csontot, de egy bárd ezen is segít. Ne vágd nagyon apróra – rágjon az a kutya!
A napi mennyiséget kétfelé osztjuk, kapnak reggelit és vacsorát is. Ennek egyetlen oka van – bár a nyersetetés a legkevésbé megterhelő a gyomornak, de nagytestű kutyánál mindig fennáll a gyomorcsavarodás veszélye és erre az esély drasztikusan csökken, ha naponta kétszer etetjük és egészen kis koruktól szoktatjuk őket az evés utáni pihenésre.
Száraztáp
Ha már táp, akkor az legyen a száraz. Magasabb a tápanyag és a rosttartalma, mint a konzerv tápoknak és a rágást is elősegíti, jót tesz a kutyák fogainak. Amikor a kutyus rágcsálja a száraztápot, akkor a fogára tapadó lepedék (a plakk) szépen ledörzsölődik és megelőzi a fogkőképződést.
A nedves tápokkal viszont több lepedék ül meg a fogakon és szinte húzza magával a fogkövet. Nagy részük víz és nem ösztönzi a kutyát a rágásra sem. Néha – jobb híján, végszükség esetén – talán mi is hozzányúlnánk, de inkább kerülendő. A kiskutyáknak, akiknek fogváltás idején néha alig van bármilyen foguk is, beáztatjuk 10-12 órával az etetés előtt forró vízbe a tápot és szinte pépes eledelként kapják meg később. Fontos, hogy jó meleg legyen a víz és az is, hogy kell neki idő is, míg szépen megpuhul.
Melyik száraztápot válasszam?
Amikor az etetésről beszélgetünk, ilyenkor szokott mindenki tágra nyílt szemmel – várva a csodát – majd mi megmondjuk mivel etesse a kutyáját! Be kell vallanunk az igazat. Nincs nálunk a bölcsek köve. Ha beírjuk a keresőbe azt, hogy “száraztáp kutyáknak” és átváltunk a képekre, akkor ezerféle fotó, márka, webáruház kínálja portékáját, bizonygatva, hogy ez pedig a legeslegjobb a világon. A legjobb, mert rovarfehérjés monoproteinből készült vagy épp azért mert pulykás-marhás-lazacos és minden kutya ezt szereti.
A NÉBIH, 2017-ben, készített egy terméktesztet, ahol megvizsgálta a magyar piacon akkoriban kapható kutyatápok közül negyvenet. Vannak köztük olyanok, amiket a reklámokból jól ismerünk, olyanok, amikről sosem hallottunk és a Real Nature tápon kívül nem találkoztunk olyannal, amit valaha is etettünk. Vizsgálták azt, hogy nekünk embereknek mennyire kezelhető, azaz, ha kinyitom a zsákot, akkor meg tudok-e maradni azzal egy légtérben vagy sem, van-e rajta fogantyú, milyen kényelmes a kiszerelése, visszazárható-e a csomagolása. Ugyanakkor vizsgálták, hogy a címkén lévő összetevők, fehérjék, aminosavak, vitaminok valóban a feltüntetett mennyiségben vannak a tápban vagy sem. Ez utóbbi, ami számunkra igazán érdekes és az is nagyon jó információ, hogy a szupermarketek kínálatán túl is van élet! Sőt…
Leginkább “fogyasztható” a prezentáció és igazi ínyencség a táblázat. A jó hír az, hogy egyetlen tápot sem kellett kivonni a forgalomból, mert az nem hozta azt, amit ígért. Innentől izgalmas viszont a tápkereső játék, mert ugye jó lenne tudnunk, mégis mit adjunk enni a kutyának?
Ha tápot kell választanunk, akkor az alábbi szempontok szerint választjuk ki a megfelelőt (hangsúlyozom mi így csináljuk és komoly költségvetést csinálunk, hogy havi szinten mekkora anyagi keretet igényel a kiválasztott táp, azon túl, hogy a szükséges tápanyagmennyiséget tartalmazza)
- Milyen korú és fajtájú kutyának keresünk tápot?
A Szentbernáthegyi csapat mellett van három mentett kutyánk is, akik korban, méretben különböznek óriástestű barátaiktól, így az igényeik is mások. Ugyanakkor mást esznek a kölykök, a felnőttek és a veteránok is, mert különböző tápanyagtartalmú tápra van szükségük.
2. Milyen táplálékkiegészítőkre van szüksége a kutyának és ezekből mennyit tartalmaz a táp?
Óriástestű kutyáinknak rendszerint táplálékkiegészítőt adunk az ízületeikre, a szőrükre, bőrükre, szívükre és lelkükre is. A legtöbb ilyen kiegészítőt tengeri halból és egyéb herkentyűből vonják ki, így a halas tápok alapból többet tartalmaznak, mint a csirkések. Igazából nem szoktuk megkérdezni őket, hogy melyik íz tetszik nekik a legjobban, de a halas tápokat megszerették.
3. Ár.
Igazat megvallva az ár többtényezős. Vehetünk egy olcsóbb tápot és turbózhatjuk halolajjal vagy vehetünk egy drágábbat, amihez már nem is kell(ene) adni semmit. Ugyanakkor, ha összehasonlítasz két tápot, közel sem biztos, hogy kilóra ugyanannyi kell belőle.
A legjobb lenne kicsit csoportosítani a tápokat.
A legkönnyebb csoportosítás, amit azonnal le tudunk szűrni és jó eséllyel nem tévedünk nagyot – az ár. Csak gondoljunk bele! Mi lehet egy 180 ft/kg áron hirdetett tápban? Mit kapunk ma, 2019-ben, 180 forintért? Milyen fehérjét, milyen húst tartalmazhat egy táp, aminek kilója vetekszik egy kiló liszt árával? Némi vérliszt, mesterséges ízfokozó, színezék, adalékanyag és egy kis hamu. Ezek a mesterséges anyagok, ahogy az emberi szervezetnek sem ideálisak, a kutyáénak sem tesznek jót. A “mezítlábas kutyatápok” arra jók, hogy megtöltsék a kutya gyomrát – de tápanyagot nagyon szerény mennyiségben tartalmaznak.
Amikor a polcon keresgélünk, igenis nézzük meg a kilónkénti árat és gondolkozzunk el azon, miből készülhet valójában!
Ha kidobáltuk a legolcsóbbakat, akkor kezdjük el nézni az apróbetűst részt, mit tartalmaz a táp, mennyi és milyen fehérjét tartalmaz. Minden tápból van kicsi, zacskós, könnyebb azt forgatni a címke után kutatva, mint a húszkilós zsákot, s erre magunkat is figyelmeztetnünk kell, mert a szemünk már csak a nagyot veszi észre.
A nagy kiszerelés mindig gazdaságosabb, kivéve, ha esetleg speciális akció van. Légy résen, s még egyszer, mert nem lehet elégszer elmondani: figyeld a kilónkénti árat, az mindig segít!
Egy szentbernáthegyi kan, felnőttként, akár 800-1200 gramm szuperprémium tápot is megeszik naponta. Így már nem is olyan sok az a húsz kiló, igaz?
A kutyák tápanyagszükségletét befolyásolja milyen korúak és milyen életvitelük van. Ha a kutya dolgozik, igazi munkakutya, akkor akár a házi kedvencként tartott, hasonló korú és súlyú társánál négyszer több tápanyagra is szüksége lehet. Ugyanakkor a növésben lévő kutya, aki minden idejét növekedéssel tölti, mint egy kamasz Szentbernáthegyi, akár kétszeres mennyiségű tápanyagot is igényelhet. Vemhes szukák esetében pedig a vemhesség utolsó harmadában másfél-kétszeresére nő a tápanyagigénye a kutyának.
Tápanyagot írtunk és nem tápot, ez nem véletlen. Nem a táp mennyiségén változtatunk, hanem elsősorban a sűrűségén. A kölyökkutya gyorsan nő, ezért a kölykök számára készült szuperprémium tápok magasabb százalékban tartalmaznak állati fehérjéket, mint a felnőtt kutyáknak szánt eledelek.
A teljesértékű táplálék tartalmaz 20-30% közötti állati eredetű fehérjét és 50% körül zsírt. A maradék 20-30% tartalmaz szénhidrátokat. A fehérje elősegíti az izomzat megfelelő fejlődését, kondícióban tartását és szükség esetén a regenerálódását, miközben a zsírok a kutya elsődleges energiaforrásai és a szénhidrátok a másodlagosak, melyek sokkal nehezebben szívódnak fel, ezért kell nagyon figyelni a mennyiségre. A megfelelő táplálék ezen kívül tartalmaz rostokat, ez segíti a bélműködést és az emésztést, valamint ásványi anyagokkal (például kálcium, foszfor, nátrium, vas, cink) is gazdagított. Erre jöhet egy kis vitamin, ami mindig jó embernek és kutyának egyaránt. A bőr és szőr egészségének érdekében érdemes kiegészíteni az eledelt különféle típusú halolajakkal. Leggyakrabban az alaszkai lazacolaj elérhető, de a tonhalolaj is kiváló. Az olajos halkonzervekben lévő halak általában repceolajban úsznak, ettől csak lazul a kutya széklete, de a szőrre nincs hatással.
Szentbernáthegyi – nagytestű – kutyáinknak úgy választunk tápot, hogy a fehérjetartalma kölyökkorban max 27%, míg felnőtt korban 24-25%, idősebb kutyáknak pedig még könnyebb tápot 21-22% fehérjetartalommal.
Házikoszt
Ajjaj! Ez egy nagyon sikamlós terület. Akármikor szóba kerül, olyan ez, mintha darázsfészekbe nyúlnál bele. Viszont nézzük a tényeket.
Sose feledd, ez kutya, nem konyhamalac!
Arról már volt szó, hogy bár az ember és legjobb barátja mancs a kézben együtt jár, de korántsem ugyanazt eszi. Vannak emberi fogyasztásra kitűnő ételek, amik azonnal mérgezik a kutya szervezetét.
Mi szeretjük a csokit – a kutyának méreg.
Mi szeretjük az avokádót – a kutya rosszul lesz tőle.
Mi szeretjük a sót, a fűszereket – a kutyának egészségtelen és megbetegíti.
Az édesítőszereket én sem szeretem. A kutyámnak kifejezetten méreg – a cukorral együtt.
És akkor most nézzük a maradék csirkepaprikást. Imádjuk. Hidegen is. Melegen is. Frissen. Estére kicsit kihűlve kenyérrel. Van benne fűszerpaprika, hagyma, só, főtt hús. Ebből három egészségtelen, a maradékból meg kifőztük a hasznosítható tápanyagot. A csirkecsontot meg sem említjük, ami sajnos másképp törik, mint nyersen, hiányzik belőle a kollagén. Azaz nem hiányzik, csak a pöri levét teszi kocsonyássá és a nyálunk is összefolyik.
Jaj, de cuki a kutyus, ahogy nyalja a vanília fagyit, ugye? Cuki. Csak egy percre álljunk meg, mi van benne. Jobb esetben cukor, rosszabb esetben egy nagy adag édesítőszer.
Most, hogy a frászt hoztuk Rád, kedves olvasó, nyugodj meg. Jó eséllyel nem lesz beteg a kutyád egy nyallintás fagyitól. Attól sem, ha a csirkemell kockákat kiszeded a pöriből és néha neki adod. Viszont sajnos történt már olyan, hogy egy fűszeres szalonnától bizony nagyon beteg lett a kutya. Ugyanarra biztatunk, amire mindig: gondolkozz! A kutya ragadozó és nem főz magára.
Ugyanakkor főzhetsz neki rizst – szeretik és egészséges. Főzhetsz csontkocsonyát, amit szintén imádnak és jót tesz az ízületeiknek, igazi kollagénbomba.
Itt a recept:
Végy többféle csontot. Az sem baj, ha van rajta egy kis hús, de a csont a lényeg. Legyen benne marha, birka, sertés, szárnyas, akár nyúl is, amihez hozzájutsz. Semmi baj, ha valamelyiket kihagyod vagy más csontot teszel bele. A lényeg a CSONT. A nagy fazekad feléig legyen a csont és öntsd fel vízzel. Tehetsz bele egy sárgarépát, vagy akár egy csomag leveszöldéget is, ezt úgyis kidobjuk a végén, legalábbis, ami marad belőle. Só nem kell bele. Tedd fel főni, nagyon kicsi lángon, a tűzhely legkisebb égője vagy melegítő helye, és azon is a legkisebb fokozat. Főzd legalább 24 órán keresztül és úgy pótold a vizet, hogy mindig ellepje a csontokat. Egy nap múlva, gondosan szűrd le a levet, ez kell nekünk (meg a kutyának)! Az összes többit, amit felfogott a szűrő, dobd ki. A csontok kollagéntartalma a lében, arra figyelj, más nem kell. Nagy a kísértés, hogy a nagy csontot odaadd a kutyának, ha egyben maradt a lábszárdarab (az úgy szokott), akkor add neki, csak várd meg míg teljesen kihűl. Arra jó, hogy egy kicsit csócsáljon, de a tápanyagértéke nulla. Szóval a szépen kocsonyásodó lé a lényeg! Mi muffin formákba töltjük és ebben hűtjük ki. Hamar látszik az eredmény, ahogyan hűl és igazi kutya-gumicukor lesz! Ha kisebb adag sikerült, akkor napi egyet kap a kutyus és tartsd a hűtőben fogyasztásig a maradékot. Ha nagy adagot főztél, akkor fagyaszd le a pasztillákat és onnan adagold kúraszerűen a házi-kollagént.
Ez is “házikoszt” csak kicsit másképp. Készíthetsz otthon eledelt, senki és semmilyen szabály nem tiltja és tilthatja meg, de tartsd szem előtt a kutya tápanyagszükségletét. Tudod, állati fehérje, zsírok, kevés szénhidrát és vitaminok, ásványi anyagok, miközben figyelsz, hogy ne adj neki olyat, ami árthat.
Nézzük a tiltólistát!
Mindegyikről könnyen találhattok részletes leírást az interneten a miértről, de így könnyebb megjegyezni, ezért választottuk most a lista formátumot. Hidd el, mind ártalmas nekik, sőt, ha a férjemet kérdezed, akkor a sóska neki is.
- Csokoládé és kakaó
- Kávé, kóla, tea, energiaital és hasonlók
- Nyers disznóhús (jobb félni, mint megijedni és sokáig sírni alapon)
- Alkohol és alkoholos dolgok
- Savanyítatlan tej, nyerstej
- Megavasodott magvak, penészes ételmaradék
- Élesztős tészták (a sörélesztő nem tartozik ide, kifejezetten egészséges)
- Szőlő, mazsola és ribizli
- Makadámia dió
- Burgonya nyersen, különösen csírázó állapotában
- Gombafélék
- Xillit és xylitol származékok
- Só és a földimogyoró
- Sóska és rebarbara
- Avokádó
- Hagymafélék
- Fűszerek, gyógynövények jelentős része
És, ami nem ehető, de jó tudni, hogy figyelni kell rá, ne legyen a kutya számára elérhető helyen:
- Humán gyógyszerek és állatgyógyászati készítmények
- Dohány
- Mérgező szobanövények, virágok
- Különféle vegyszerek, tisztítószerek
Senkit sem szeretnénk se lebeszélni, se rábeszélni egyik etetési modellre sem. Inkább mutattunk nektek néhány lehetőséget, és meghagyjuk nektek a döntés és a választás szabadságát. István nagyon elmélyedt a témában és a közösségi oldalakon sokszor segít a pánikban lévő kutyagazdiknak, így az Ő tudását, személyes tapasztalatát is ötvözve mutattunk be ezt a néhány utat nektek. Ha kérdésetek van, kérlek keressetek minket a kapcsolatfelvételi űrlap segítségével (ami lényegében egy e-mail felület) vagy a sokkal gyorsabb válaszért a közösségi oldalunk üzenetküldő alkalmazásán keresztül.
Egy dolgot megígérhetünk – a legjobb tudásunk szerint válaszolunk.
Egészséges Életet a kutyáknak!