2019. februárjában, a Szentbernáthegyi Baráti Kör interjút készített velünk.


Winter Dog Show és ami a kulisszák mögött van

(Bernáthegyik a St. Slobbery Headbangers Kennelből).
(riport 2019.02.12, Szent Bernáthegyi Baráti Kör)

– István, amikor Bernáthegyikkel kezdtetek foglalkozni, mi volt a legnagyobb kihívás számotokra?

Tulajdonképpen az egész egy nagy kihívás volt. Hisz’ semmit nem tudtunk a fajtáról, pusztán annyit, amit az internetről összeszedtünk, meg azt, hogy nagy, puha, nyálas gigaplüssmaci, akinek hatalmas szíve, tele szeretettel és elképesztő ereje van. Az ördög pedig a részletekben rejlik.
Voltaképp ma is folyamatos “tanulás” és tapasztalatszerzés zajlik, mindig tudunk számunkra új információt, trükköt felcsípni, hasznosítani. Egyaránt beszélgetünk magyarországi és külföldi tenyésztőkkel, kozmetikusokkal, táplálkozási szakértőkkel éppúgy, mint Bernáthegyi tulajdonosokkal.

Legnagyobb kihívást talán a táplálás jelentette. Első kutyusunk, Aramis, meglehetősen válogatós volt. Tulajdonképp eleinte csak kézből volt hajlandó enni, leginkább Berni kezéből és teljesen mindegy volt milyen finomsággal próbálkoztunk. Talán csak a lazactörzs volt, amit hajlandó volt egyedül megenni.

– Miben más egy Bernáthegyi tenyésztő hétköznapja a hobbi kutyatartóétól?

Azt gondolom lényegesen sűrűbb, hisz több kutyával kell törődnünk. Esetünkben hatan boldogítják az életünket különböző (fiatal) korosztályokban, más-más jellemmel, más szőrtípussal, más-más személyiséggel. Ennek okán egyedi törődést igényelnek mind a táplálásukban, mind a szükséges táplálék kiegészítőkben. A legkisebbek fokozott figyelmet igényelnek és hát persze mindegyikük kizárólagos simogatásra vágyik, s ez utóbbiban a nagyobbak sem különböznek tőlük. A kertben, ha kiülünk, mindenkinek megvan a helye, körülöttünk elfekszenek, Léna a padra ül Berni mellé, míg Ryan a másik oldalára a földre. Hédi kettőnk közt az asztal alatt félúton és a többiek is bevackolnak. Pár perc alatt beüt a “világbéke” és tökéletes a nyugalom és a boldogság. 
Mivel mindkettőnknek van főállása, az időbeosztás és a feladatmegosztás komoly szervezést igényel.

– Berni, emlékszel olyan esetre, amikor jobban aggódtál egy kutyáért, mint pl. egy családtagodért?

Rendszerint legalább annyira aggódom, mint bármelyik családtagunkért, s sokszor ér az a vád, hogy még jobban is, mint értük. Ha a családtagjaink közül bárki beteg lesz, el tudja mondani, hol fáj, mi történt és viszonylag gyorsan a megfelelő orvoshoz is eljut, ahol kezelést is kap. De egy kutyánál? Csak ül velem szemben és néz… én pedig elkezdem kitalálni, mi baja lehet, mit mondjak az állatorvosnak, merre induljon el. Nyüstölöm az ebet, hogy nyalja meg a kezem – egész jól érzem, ha lázas és akkor nagy futás van.
De elég észrevennünk egy biccenő mozdulatot és azonnal előtör az aggodalom. Meghúzta? Elesett? Kérdezgetjük egymást látott-e valamit, mi történhetett. Mióta Léna kislányunknak egy baleset során elszakadt a térdszalagja, különösen aggódunk. Persze rendszerint kiderül, hogy semmi ok az aggodalomra, az egész csak vaklárma.

– Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikereteknek?

Minden kiállítási győzelmet legnagyobb sikernek élünk meg, legyen az egy egyszerű kis CAC kiállítás valahol egy kisvárosban, vagy legyen az a Winter Dog Show, Budapesten, mely Magyarországon ez egyik legrangosabb, központi rendezvény. 


Azt gondolom, ha nem így volna, valamin nagyon el kéne gondolkoznunk. Minden győzelem a “legnagyobb siker” hisz sok számunkra kedves ember munkája van benne. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy tavaly és idén is teljesült az az álmunk, hogy mehettünk-mehetünk a Crufts-ra, ahol bemutatkozhatunk a világ legnagyobb tenyésztői közt. Azt hiszem, hogy ezen a versenyen is a legnagyobb siker az emberi kapcsolatok megélése, az a szeretet, amit kaptunk, a segítőkészség, ahogy tenyésztők álltak mellénk és velünk együtt szárogatták Aramist a fellépés előtt tavaly, hogy tökéletes legyen a ringben.

Persze a kiállítások világán kívül sikernek könyvelhetjük el, hogy csodálatos kutyáink vannak, a különleges személyiségükkel és a fajtán belüli különbözőségeikkel együtt.

– István, Berni, Hogyan készítitek fel a kutyákat a kiállításokra?

Ez valóban egy hosszú folyamat. Valahol kölyökkorban kezdődik, amikor gyakoroljuk, hogyan kell állni, hogyan kell szépen pórázon jönni és futni. Amikor nyitott ajtóval várjuk a barátainkat, hogy látogassanak meg és a kicsik is szokják a sok ember jelenlétét. 
Aztán az év végén, az új szezon kezdete előtt, megjelenik a teljes és végleges kiállítási naptár. Azonnal indul a számolás, a szervezés, melyik kutya épp milyen osztályos lesz, vagy épp melyik kiállításon lenne jó megmutatni, mert ott épp egy speciál bíró van.

A magyarországi naptár mellett már a környező országokat is figyeljük, sőt kérdezgetjük barátainkat, hogy kikkel hol tudnánk – újra – találkozni. Kész a naptár, tudjuk hány hetünk van és megkezdjük a táplálék kiegészítő kúrákat összehangolni a kiállítási naptárral és a szőrváltással is. Igazából a Szent Bernáthegyi, ha épp ledobja a bundáját a kiállításra – bajban vagyunk. Szóval tervezetten jönnek a táplálék kiegészítők, hogy ragyogjon a bunda és a szemek. Közben kutya is – és mi is gyakorlunk. Egymást nézzünk és kívülről irányítjuk, most jól áll vagy épp itt igazítsd meg, ott tedd arrébb a lábát, mert nem párhuzamos. Gyakoroljuk a fogazat megmutatását, talán ez megy a legnehezebben.

Egy jól sikerült fotóban több heti munka van. Persze minden kiállítás csak hozzátesz a gyakorlathoz. Egy kedves barátunk mondta Hédiről: “… olyan rutinja van, hogy elindítod a ringbe és megy …” már ha épp van kedve, mert ha nincs… akkor, mint a búsuló ló lógatja a fejét, vagy mint valami cirkuszi egyed kapkodja a lábát. Ilyenkor nincs mit tenni, kicsit meghúzom a felvezetőt és eszébe jut – a ringben vagyunk. A következő lépéstől már gyönyörűen fut.

A legkisebbeknél a feladat az állni tanítgatás és a pórázhoz, autóhoz szoktatás. Az autóval szerencsénk van, a nagyoktól a kicsik is gyorsan ellesték hogyan kell beszállni. Ahogy nyílik a kapu, mind ott állnak sorban a hátsó ajtónál. Hazafelé pedig igazán mókás a társaság. Kinyitjuk a kaput és csapatostul együtt futnak be. Mindig tervezzük, hogy csinálunk videót, de rendszerint belefeledkezünk a látványba, ahogy libasorban bevonulnak.

Közvetlenül a kiállítás előtt megszépülünk – a kozmetikában. Fantasztikus kozmetikusaink vannak a Bully kutyakozmetika “személyében”.

Az ő segítségük nélkül elképzelhetetlen ma már a kiállítás. Hozzá tartozik a szeánszhoz. Ilyenkor fürdés van – speciális samponokkal, más megy a fehér szőrre, a nyakra és más a testre is. Ez önmagában megérne egy külön “misét”.
A legutóbbi nagy kiállítás, a budapesti Winter Dog Show előtti napon, a felkészítés délelőtt 11-től este 7-ig tartott, viszont fehér lett, aminek fehérnek kellett lennie, és fekete, aminek feketének. Minden kutya illatos bundával vágott neki a megmérettetésnek. A kutyakozmetikusok szerencsepuszija nélkül nem is indulunk el. Mindenki megkapja a puszit és a jutalomfalatot is. Nagy megpróbáltatás ez kutyának és embernek egyaránt.

A kozmetika nem csak a kiállítás előtti fürdésből és testápolásból áll. Tulajdonképpen heti rendszerességű feladat a bunda ápolása, kifújás, fésülgetés. Ezt a hálás feladatot Berni vállalta magára, ezzel az Ő szombati programja tulajdonképpen adott is. Szerencsére az ebek nemcsak jól bírják, de Léna, ha meghallja a kifújó hangját, rohan az első sorba, hogy vele kezdjük. Egyszerűen az arcán látszik, hogy élvezi az egészet. A kicsiknek szokniuk kell a hangot és a szélviharszerű levegőáramlást is.

Persze mindig történnek meglepetések, még a kiállítás előtt is, esetleg egy gyorsan jött eső, vagy csak egy nagy pocsolya, amiben lehet egyet gurulni. Hédi ki nem hagyná. Berni az első sokk után hozza a vízkicsapót, fújja, szárítja és a szerencsés Szent Bernáthegyi bundának köszönhetően hamarosan nyoma sincs a sárnak.

A felkészülés része a mi magunk felkészítése is. Mit vigyünk, és mindez mibe fér bele? Mire lesz szükségünk és mire lehet? Kell-e a helyszín miatt sátrat, kennel, pokrócot vinni? Mekkora (és hány darab) vödröt vigyünk? És jó lenne azért magunkról is gondoskodni, hogy ne ott szembesüljünk vele – a mi ebédünk otthon maradt.
A feszültség viszont, ahogy közeledik a fellépés, úgy szűnik meg és alakul át mindent elsöprő izgalommá, majd teljes nyugalommá. Utóbbi ugyanis átragad a kutyára is.
Gyors puszi és indulás a körbe. Így vagyunk teljesek. Berni, a kutyák és én. Nem megy másként.

– Mennyire látjátok komolynak az európai bírák FCI standard megfelelési elvárásait?

Országonként változó, sőt bírája válogatja. Nehéz megfelelni az elvárásoknak. Van, akinek egy ránc a kutya orrán már hiba, van, akinek pont így tetszik. Sajnos a bírák diktálják a divatot, nem feltétlenül a standard.
Hosszú évek munkája volt létrehozni az amerikai típusú ráncos orrú nagyfejű kutyákat. Mire mindez sikerült, a sztenderd változott meg. 
Mi magunk igyekszünk megtalálni a középutat. Próbáljuk előtérbe helyezni az egészséget és a funkcionalitást. Azt gondolom, hogy a legtöbb bíró is ez alapján bírál.

– Szerintetek átveheti Európában a rövid szőrű Bernáthegyi a népszerűséget?

Azt gondolom, hogy ha csak nem készül Hollywood-ban velük egy film, akkor nem. A Bernáthegyit többnyire a filmbéli Beethoven-el azonosítják, bár egyetlen fajtának sem használt, ha filmet készítettek vele. A hirtelen jött népszerűség felhúzza az igényeket, több kölyökre lenne “szükség” és bizony abban a pillanatban a “kutyagyárak” is reagálnak, ami viszont a minőség rovására megy.
Ha elmondjuk mindenkinek, hogy könnyebben kezelhető a szőre… még az is lehet, hogy egyre népszerűbb lesz a rövidszőrű Bernáthegyi.

– Mi a legfárasztóbb “feladat” egy kiállítás előtt (szervezés, utazás…)?

Az utazás szervezése ma már nem olyan nagy feladat. Szerencsére a nagy szállásfoglaló oldalak remek szűrőkkel rendelkeznek és találunk szállást kifejezetten nagytestű kutyával, sőt kutyákkal is. Utazni természetesen lassabban tudunk, nem szállunk velük repülőre. Leginkább autóval járjuk be a nagyvilágot. Nyáron aggaszt a hőség, olyankor kevesebbet utazunk, sokkal többet hűsölünk a Mecsek lankáin.
A kiállításon a leginkább fárasztó a várakozás. Minden más csak motivál és segít minket, hogy még jobban tudjunk koncentrálni a versenyre.

– Volt olyan pillanat, amikor megbántátok, hogy ezt a fajtát választottátok?

Ha lett volna, nem csinálnánk. Ezt nem lehet másként csak szeretetből. Persze minden alkalommal Berni borzasztóan irigy a minikutyásokra, akik egy darab babakocsival betolják a kutyát és a komplett kozmetikai szalont is, miközben mi kétszer fordulunk, hogy minden a helyére kerüljön.


-Ha volt már ilyen 😁 – mi hozott ki benneteket legjobban a béketűrésből a fajta kapcsán?

Ugyan! Soha! 
Dehogyisnem. Nap-nap után, de időnként óráról órára történnek dolgok, amik kiverik a biztosítékot. Mindig képesek borsot törni az orrunk alá, teljesen akaratlanul. Hétvégén vettünk egy új kennelt, amiben a kutyák pihenhetnek a kiállításon. Ryan egy laza mozdulattal hajlította el a merevítőit, mert úri kedve úgy tartotta, hogy feltámaszkodjon rá és kinézzen a rajongóira. Még haragudni se tudtam rá, olyan helyes volt a nagy feje és hatalmas mancsai a szürke kennel szélén… de a kennelnek lőttek.

Donut, a Winteren, az utolsó körnek olyan sántítással indult neki, hogy azt hittem ott nyomban kizárnak. Aztán láss csodát megérezte Berni kezében a virslit és egyből olyan peckesen vonult, mint egy igazi herceg.

Aramis egy hódmezővásárhelyi kiállításon lefeküdt a bírói asztal elé és mozdulni sem volt hajlandó. Hosszas könyörgésre olyan sántítást csapott, mint aki ott helyben összeesik. Ki is zártak bennünket. Aztán hazaértünk, kiugrott az autóból és varázsütésre minden elmúlt. Egyszerűen csak melege volt és nem akart menni, mi pedig délre kerültünk sorra…
Számtalan a történet velük, de sokáig képtelenség haragudni rájuk és szinte azonnal el is felejtjük a bosszúságot is, csak nevetünk.

– Végül, mit tanácsoltok egy leendő Bernáthegyi tulajdonosnak?

Nézd meg honnan veszel kutyust. Nézd meg a kennelt, nézd meg az eladót és kérdezz! Tájékozódj és informálódj! Nézz utána milyennek kell lennie? Milyenek a körülmények? Kérdezz rá, milyen szűrésekkel rendelkeznek a szülők (csípő-, könyök- és térd dysplasia), ismeri-e a nagyszülőket. Keress rá a felmenők neveire és nézd meg őket! Ma már minden kutyáról találhatsz képet, de kérj bátran a tenyésztőtől is!
Sose feledd, nincs buta kérdés, csak ostoba válasz! 
Figyelj oda az etetésre. Nagyra nő, és nem konyhamalac. Teljes értékű eledelt kell kapnia. Több út van erre, de a házi koszt nem megfelelő. Nagytestű kutya, figyelj az ízületeire. Ha táppal etetsz, figyelj a fehérjetartalomra. Kérdezd a tenyésztőt, mivel etet és kérdezz rá miért ezt választotta! 
Mindig legyen kézközelben szőrhenger és nyáltörlő. 🙂

Őszintén kívánjuk mindenkinek, hogy boldog, egészséges társa legyen hosszú éveken át egy csodálatos Szentbernáthegyi!

Köszönjük a kérdéseket © a Szentbernáthegyi Baráti Körnek!