❗️Fogadjunk örökbe vagy vásároljunk tenyésztőtől fajtatiszta, törzskönyves kiskutyát? – Szívbéli üzenet a leendő gazdiknak.
Korántsem olyan könnyű kérdés ez, mint amilyennek látszik és igen elgondolkoztatott egy leendő gazdi keserédes posztja.

🏡 A menhelyeken dolgozó önkéntesek (❗️) több állatvédelmi szörnyűséget látnak, mint amennyit a rendes kutyatartók többsége egyáltalán el tud képzelni.
🏡 A menhelyeken sokszor kidobott, esetenként már igencsak idős, sok betegségből meggyógyított vagy élhető szintre hozott, sanyarú körülmények közül mentett kutya vár az “álomgazdira”, ahogy a gazdikereső posztok indulni szoktak.
🏡 Az önkéntesek sokszor száz meg száz “érdekel”, “helyileg hol”, “én szeretném” és hasonló rövid üzenetet vagy épp csak hozzászólást kapnak egy-egy posztjukra.
❤️ Na ebből a tömegből nem nehéz kitűnni, ha a leendő gazdi ír egy szép bemutatkozó levelet, hol él, mekkora családban, milyen életet képzel el a kutyával és mi fogta meg a posztban. Megkérdezheti, hogy mikor és hol lehet vele megismerkedni és persze a történetét is, hogy el tudja dönteni a feladat, ami vár rá, neki megfelel-e.

🏡 Az önkéntesek megpróbálják ezer kérdéssel kideríteni milyen kutya való a jelentkező családnak. Bírnak-e egy 12 hetes kölyökkel, aminél még csak tippeljük mekkora lesz – lehet hogy kinövi a 32m2-s panelt. Tetszetős lehet egy fiatal kutya, de lehet, hogy olyan terhelt háttérrel rendelkezik, amit csak egy nagyon karakán, határozott gazdi tud kezelni.
❤️ Szegény leendő gazdi csak pislog és nem érti, mert soha, senki el nem magyarázta neki, hogy ez bizony az ő és a kutya érdeke. Ha nincs meg az összhang, a lehető legjobb párosítás kutya és gazda közt, mindenki csalódott lesz.
❤️ Gazdi! Azért kérdez a menhely, hogy a neked való kutyát kapd meg! Mit tehetsz ezért? Légy önmagad!
❤️ Van úgy, kedves Gazdi, hogy az adott menhelyen nincs számodra megfelelő kutya. Vagy nincs olyan, amelyik szimpatikus és olyan a háttere, melyet még tudsz kezelni. Vagy éppen cuki a kölyök, de az önkéntesek és számodra is egyértelmű – nem tudsz vele otthon lenni 2-3 hetet és minimum 3 óránként levinni sétálni.
❤️❤️❤️ Tudjuk – hisz’ olvassuk mindannyian – mérges leszel és keresel egy tenyésztőt. Mert az majd ad.

❗️ Állj meg egy pillanatra kérlek!
❗️ Ne tenyésztőt keress, hanem az életedhez illeszkedő fajtát! – Engem sokan szeretnek és tisztelnek, mint tenyésztőt – mégsincs mindenkinek egy Bernáthegyi kutyája a nappaliban.
❗️ Ha megtaláltad a fajtát, akkor keresd fel a MEOESZ honlapját és nézd meg melyik fajtaklubhoz tartozik az adott fajta 🐾
❗️ Ha megvan a fajtaklub, nézd meg a klub weboldalát, Facebook oldalát és akár a rendezvényeit is – itt találod a fajta etikus, elismert tenyésztőit.
❗️ Menj el egy kutyakiállításra, nézd meg a fajtát és beszélgess a tenyésztőkkel! Tényleg gyere el és megmutatom mekkora egy bernáthegyi. Imádni fogod és tudni rögtön azt is, hogy belefér-e az életedbe.

❗️Ha biztos vagy a fajtában, nézd végig a tenyésztők weboldalait, beszélgess velük kiállításon, keresd meg őket a messengeren.
❗️ Ne feledd,ha a messengert választod, tenyésztőnek az a levél vagy üzenet az egyetlen képe rólad! Mutasd be magad!
❗️Mi, tenyésztők, szívből szeretjük az érdeklődő, kedves és normális üzeneteket. A “Sya,ár?” nem az.
❗️Hinni szeretnénk, hogy minden, hozzánk forduló gazdijelölt kitűnő gazdi lesz és imádja a kutyákat. Csak ennyit szeretnénk látni az első üzenetben és azt, hogyan képzeled el az életed vele.

🐾🐾🐾
💵 Apropó lóvé, avagy a pénzügyek
🏡 A menhelyek adományokból, az emberek 1%-os adójából tartják fenn magukat. Amikor az örökbefogadni vágyott kutyának kifizeted az ivartalanítási költségét, gyógyszereit és hagysz ott egy kis plusz pénzt tápra – akkor adománnyal segítesz nekik. Az, hogy neked onnan kutyád lehet és megtéríted a költségek egy részét, a legnemesebb dolog. Hidd el, egy jószívű, jó gazdinak minden önkéntes örül a menhelyen. Gondolj erre akkor is, mikor az adód 1%-ról rendelkezel.

💵 Fajtatiszta kölyök kutya ingyen!
Ez 3 dolog:
➡️ Fajtatiszta – azaz származási lappal igazolt, fajtatiszta, törzskönyves egyed. Nincs opció – nincs származási lap, akkor menekülj! Ez a lap – a kutya születési, anyakönyvi kivonata.
➡️ Kölyök a 9 hónaposnál fiatalabb kutya. Rendszerint gazdihoz 9–12 hetesen kerülnek a kölykök. Ha 6 hetesen valaki kutyát akar neked adni – menekülj!
➡️ Ingyen! Hát… rendszerint nincs ingyen, de nagyon kedvező áron lehetséges, szóval nem elérhetetlen és ezt nagyon jól jegyezd meg!

Etikus tenyésztőtől választhatsz a három opcióból kettőt. Deal?
🐾🐾 Fajtatiszta kölyök – pénzbe fog kerülni. Nem ördögtől való rákérdezni az árra, de ne ez legyen az első és egyetlen kérdésed.
🐾🐾 Fajtatiszta kutya – jelképes összegért – majdnem ingyen, ivartalanítva vagy azt kötelezettségként szerződésben vállalva. Ők nem a kölyök kutyák. Lehetnek fiatalok – mégsem vonjuk tenyésztésbe, vagy épp renyésztésből kivont kutyák. Ha elfogadsz egy idősebb, szép kutyát, akkor ezt is megírhatod a tenyésztőnek. Légy őszinte magadhoz és a tenyésztőhöz is. Ne feledd, itt a kutyának biztos van törzskönyve 🐾
Francia Bulldog fajtában külön csoport van, ahol megtalálhatod a lehetőséget!
🏡 Kölyökkutya – ingyen vagy majdnem ingyen. Ne várj származási lapot, rendszerint a menhelyek lakói, nem fajtatiszta egyedek. Ettől még kutyák, és ha ott találod meg a hozzád illőt, az úgy van a legnagyobb rendben. Néha tenyésztőnél is akad nagyon kedvező árú – 6-8 hónapos kölyök.

🇭🇺 Tenyésztőtársaim és a menhelyeken önkéntesként dolgozó kollégák nevében is szeretettel ölelek minden tisztességes leendő és jelenlegi gazdit:
Bernadett Zsuzsanna Hernádi
St. Slobbery Headbangers Kennel
Báránypirosító Magyar pumi tenyészet
A posztban szereplő jogtiszta képek mind a Kóti Kata Photography munkája.