Vasárnap újra elindultunk reggel Agárdra. Az idő sokkal kegyesebb volt hozzánk, végre kisütött a nap, viszont ezzel párhuzamosan a tegnapi fűben ragadt vizet a nap azonnal a levegőbe tolta, így a párában kapkodtuk mi is és a kutyák is a levegőt.
Haladt a ring – én még ennyiféle schnauzer-t sosem láttam – lestük a kutyákat. Időnkét törölgettük és itattuk a csapatot. Egyszer elkirándultuk – hátamon a kutyaszárító géppel – a konnektorhoz. Olyan hálás lennék, ha a kiállításokon nem a kábeleket követve, vagy szájról szájra terjedő, belső, titkos infóként lelnék konnektorra, hanem csak úgy, ott lenne. Csak úgy. Aztán bedugnám a saját kábelem és bármikor száríthatnék rajtuk egyet.
No de ez nincs így, szóval sétálunk, szárítunk, sétálunk vissza, mi is megsúgjuk és kacsintunk.
Aramist és Hédit neveztük erre a kiállítási napra, előbbit – tényleg az íze kedvéért – nyílt osztályban, utóbbit junior, azaz fiatal osztályban.
Aramisnak nem volt kedve az egészhez. Egy icipici sem. István vitte be, szépen futott, de lógatta a fejét és az arcára volt írva:
Melegem van!
Mindig szépen áll, mindig végtelen nyugalommal veszi tudomásul, hogy a bíró a fejétől a farka végéig megvizsgálja, most viszont türelmetlen volt és menekült volna az árnyékba. Mihelyst kijött, Vivivel hűteni kezdtük (Balogh Vivien, Ice Prince Kennel), tettünk rá vizes törülközőt és felé fordítottuk a ventillátort. Nyugtatgattam és hűtöttük, miközben már Hédike futott a ringben. Csak a szemem sarkából láttam, milyen harmonikusan szedi a lábait és szerencsére ma nem hozta a diszkókirálynő stílusát és nem kezdett örömében táncra perdülni. Mellesleg én imádom mikor táncol. Akkor látom, hogy nagyon boldog. Mikor végre hazaérek a munkából. Vagy csak épp kilépek az ajtón és meglát. A vacsora-örömtánc pedig valóban lenyűgöző produkció. Ezekben a pillanatokban olyan boldog vagyok én is, hogy sosem videóztam még, pedig sokszor eszembe jut. Legtöbbször utána…
Szóval a szemem sarkából figyeltem, koncentráltam mikor kell visszavinnem Aramist a fajtagyőztes cím összevetéséhez.
A bíró – Orcsik István – külön megnézte a kanokat és külön a szukákat. A cseppnyi árnyékba küldött minket várakozni, tudta, ez kemény próbatétel kutyáinknak.
Hálásak voltunk a figyelmességéért, mindenki tudja róla, hogy nagyon jól ismeri és elismert tenyésztőként, szakmai szemmel bírálja a Szentbernáthegyi fajtát.
Álltunk egymás mellett, négyen, az osztálygyőztesek, és vártuk a döntést. Aramis pörgött egyet és egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Tudtam, hogy csak az árnyékra vágyik, mikor a bíró győztest hirdetett.
Rég láttam ilyen gyönyörű szukát, gratulálok !
S indult kezében a fajtagyőztes rozettával Hédike felé.
Szinte megszűnt a világ, gratuláltunk a többieknek, mi pedig gyors örömpuszit váltottunk, miközben elhagytuk a ringet.
Aramis futott a sátorba, Hédi azonnal utána és bevonult a boxba. Szeretnek bebújni oda, már rég leosztották egymás közt ki hol szeret pihenni, és nem sokkal később csak a békés horkolás hangjai hallatszottak.
A két nap eredményei: Aramis (2*EXC1, 2*CAC, BOB) és Hédi (2*EXC1, 2*HPJ, BOB)
A kupákat a fajtagyőztesek a Best in Show ringben kapják meg. Ilyen tündéri mini kupánk még nincs, azaz most már van, de korábban sose volt (ott van az a képen, csak picike). A kiállítás díjait most a Royal Canin adta a rendezvényhez, ahol a marketingest külön remélem megdícsérik a szép rozettákért. Változatos színekben, szép nagyok, mindenki szívesen fotózkodott vele. A kupa sajnos a Szentbernáthegyik mellett a fotón nem érvényesült, így aztán nem is készítettünk vele sorozatokat, ahogy szoktunk. Viszont a polcon kis helyet foglal, így lehet belőle több is.
Boldogan nézegettük őket és a fiúk folyamatosan emlékeztettek engem arra, hogy nem a méret a lényeg. Nagyokat nevettünk és találgattuk hány cent pálinka fér bele. Megmértem. A feles kényelmesen belefér. Akár 6 cent is. Estére minden kiállító eldobja a kanalat. Olyan fáradtak vagyunk a nap végére a sok izgalomtól, hogy csak humorral tudjuk túlélni. S ha erre partner is akad? A nevetés nem áll meg. Szerencsénkre.
A Best in Show után nevetgélve igyekeztünk hazafelé. Nézegettem a képeket, küldözgettem a barátainknak. Barátok. Közös szerelem a kutya és rengeteg időt töltünk együtt.
A képen Balogh Vivien Rose-zal (Újfoundlandi), Hernádi István Hédivel (Szentbernáthegyi hosszúszőrű), Nini Beck Ramyrával (Szentbernáthegyi rövidszőrű) az FCI II fajtacsoport Best in Show körjében.
A képen Nini Beck Ramyrával, Hernádi István Hédivel és Balogh Vivien Nailával a fiatalok Best in Show körében. Ramyra rövidszőrű Szentbernáthegyi, Hédi hosszúszőrű Szentbernáthegyi és Naila Újfoundlandi.
S mikor találkozunk legközelebb? Vasárnap Nyíregyháza-Sóstó, alig két hét múlva Budapest Grand Prix!
Írta: Hernádi Bernadett