Az élet úgy hozta, hogy ma egyedül mentem Ryannel Nyitrára. Ryan rutinos utazó, ahogy nyílt az ajtó, azonnal ugrott az autóba. Alig tudtam kiimádkozni onnan, hogy megigazítsam a dobozt. Némi szeretet, puszi, ígéret, hogy velem jön, hiszen én hívtam, kicsi unszolás és pórázon egy apró, de határozott rántás és a fiatalúr átengedte a terepet nekem – a rendezéshez. Elrendeztem, megnézte és meózta. Jó lesz. Én pedig megkértem, Ryan kedves, szállj be a gépjárműbe. 🥰
Szeret utazni. Azonnal lepihen és alszik. Amennyit csak tud. Tudja, ha utazunk, akkor valahol leszünk és övé az egész napom.
Beszélek hozzá a kocsiban, hallja a hangom, én pedig hallgatom a durmolását.
Mikor megérkeztünk, bementem körülnézni hol tart a ringben a bírálat (Szlovákiában két időpont van a ringhez rendelve, tudtam, mi 11.15 után következünk majd), hova tudunk letelepedni.
Miközben nézelődtem, egy vizes folton akkorát pereceltem, hogy a rózsaszín hajam csak úgy repült utánam… de legalább mindenki látta – megjöttem. Összeszedtek gyorsan, én pedig vizes nadrágban és fájó popsival folytattam a ring megkeresését.
Még javában futottak a bernipásztorok, volt belőle közel negyven, így csak azt kerestem hol szerepelnek a trikolor óriások. Be kell vallanom, nem is tűntek olyan óriásnak. Hamar megtaláltam őket és épp volt egy kis hely a ring szélén, kicsit az oszlop mögött, mégis kitűnő rálátással a ringre.
A bírónk ma Havelka Tibor (SK) volt, szigorú ember, harminc éve bírál kutyákat. Nem adja könnyen a címeket és záporoztak a cseppet sem örömteli “Very Good” – nagyon jó, ami pont nem a legjobb, mert az a kitűnő és ennek senki sem örül – minősítések.
Mi leültünk a sarokra, és rendkívül büszke voltam Ryanre. Kutyák jöttek – kutyák mentek, és ő teljes nyugalomban pihent, tette térdemre a fejét, élvezte a közös időnket. Virslit tettem a zsebembe, erre persze azonnal talpra pattant és ellenőrizte a minőséget.
Jó lesz – nézett rám, miközben rágcsálta a kóstolót.
Hamar azon vettem észre magam, hogy már a Landseer kutyák futnak – és mi jövünk!
A kutyakiállítás az, ahol akkor sem vagy teljesen egyedül, ha egyedül mész. Mindig vannak kutyás barátok, így készült a ringben néhány kép is.
Ryan szépen futott, s életében először nem nagyon akarta megmutatni a fogát… pedig ezt gyakoroljuk és sosem volt probléma. Megsimogattam, kicsit megnyugtattam, talán az izgalmam ragadt át rá. Végül persze megmutatta a harapását. 🙂
A helyzet az, hogy fogalmam sincs mit mondott, mert a bírónk (egyébként szerintem nagyon jól és én alapvetően kedvelem ezt a stílust ) a közönségnek bírált – szlovákul.
Futottunk kört, oda-visszát és tökéletesen megálltunk 3 méterre a bírói asztaltól. Hallgattam a szlovák bírálatot és csak pislogtam. A végén sorolta a címeket, melyeket Ryannek adott.
Kitűnő 1, CAC, CACIB.
(Majd pár másodperc hatásszünet, a szívem már a torkomban dobogott)
Best of Breed!
Fajtagyőztes!
Majd’ kiugrottam a bőrömből! Büszke vagyok Ryanre, magunkra és a futott körünkre is. Egy újabb lépéssel kerültünk közelebb a szlovák Champion címhez ❤️🏆🐾
